Elnyertük a Szerethető Munkahelyek díjat, sőt a szakmai zsűri nekünk ítélte oda a Legjobb Juttatások különdíjat is!

A Dreamjobs.hu már hetedik alkalommal rendezte meg a Szerethető Munkahelyek versenyét.
2020 után ismét büszkén viselhetjük a Szerethető Munkahelyek címet, ráadásul idén a Legjobb Juttatások díjával is gazdagodtunk. A Szerethető Munkahelyek díjat azoknak a cégeknek ítélték oda, ahol a közönség véleménye alapján a legjobb dolgozni. Az idei verseny rendkívül szoros volt, 1.834 nevezett cég kapott összesen 38.432 szavazatot munkavállalóktól és álláskeresőktől.

Miért fontos számunkra, hogy Szerethető Munkahely legyünk?

Büszkeséggel tölt el minket, hogy a munkatársaink iránti bizalmunk és támogatásunk látható, és elismerést vált ki nemcsak a szervezeten belül, hanem azon kívül is. Amiben biztosak lehetünk, hogy kiemelkedőek vagyunk, azok a munkatársaink, hiszen ők cégünk motorjai. Fontosnak tartjuk, hogy kollégáink ne csak a cég működésének legyenek fontos részei, hanem nélkülözhetetlen tagjainak érezzék magukat a csapatunkban.

A TOPdesk irodájában nyitott a légkör, örömmel fogadjuk munkavállalóink kezdeményezéseit, és valóban megfontoljuk az egyes ötleteiket. Mindenkinek lehetősége van beleszólni a cég életébe, sőt támogatjuk azt is, ha valaki olyan projektbe szeretne bekapcsolódni, ami nem szorosan kapcsolódik a feladatköréhez.

Kollégáink tesznek minket szerethetővé!

Miért minket választott a szakmai zsűri a Legjobb Juttatások díjra?

Folyamatosan dolgozunk kollégáink elköteleződésének erősítésén, és azon, hogy a TOPdesk inspiráló munkahely legyen mindenki számára. Ennek egyik fő eleme a minél jobb munkafeltétel biztosítása. De lássuk csak, miért is nekünk ítélte a szakmai zsűri ezt a díjat:

  • A home office lehetősége adott a kollégáink számára, és külön figyelmet fordítunk a rugalmas munkavégzésre.
  • Decemberben minden TOPdesk munkavállaló fix éves bónuszt kap, ami az éves fizetésük 8%-át teszi ki.
  • Profitmegosztás is elérhető a vállalatunknak, hiszen ez az eredmény kollégáink munkájának gyümölcse.
  • Korlátlan kávé- és snackfogyasztás biztosított az irodában, hogy mindenki otthonosan érezze magát.
  • Végül, ami igazán meggyőzte a szakmai zsűrit az az, hogy az idei évtől plusz 5 szabadnapot  vezettünk be, amelyeket saját belátásuk szerint használhatják fel kollégáink.

 

Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy vállalatunk a 2023-as év 200 legszerethetőbb vállalata között szerepel, és ezúton is köszönjük minden kollégánk munkáját és bizalmát, hiszen ők tesznek minket igazán szerethetővé!