Önkénteskedésre fel! – A munkaidő 1%-a jótékony célra
Örömmel jelentjük be, hogy a lokális CSR csapat adaptált egy globális TOPdesk irányelvet, amely lehetővé teszi, hogy minden kollégánk munkaidejének 1%-át önkéntes munkára fordítsa.
Szívügyed a menhelyes kutyák sorsa vagy szívesen olvasnál mesét beteg gyerekeknek? Most már akár szervezetten kollégáiddal is tehetsz a jó ügyért! A következő hónapokban elérhetőek lesznek csoportos események is kollégáink számára, de bárki az általa fontosnak tartott ügyért önállóan is tehet. A lényeg, hogy a tevékenység tudatosan mások javára, egyéni motiváció alapján végzett aktivitás legyen, ami nem jár anyagi ellenszolgáltatással, vagyis fizetség nélküli.
Az önkéntes munka jótékony hatásai
Hiszünk abban, hogy az önkéntesség nemcsak a közösség javát szolgálja, hanem személyes gazdagodást és csapatépítési lehetőségeket is biztosít majd. Az önkéntes munka során kollégáink lehetőséget kapnak új készségek elsajátítására, és szorosabb kapcsolatokat alakíthatnak ki egymással, hiszen nagy hangsúlyt fektetünk a vállalaton belüli nyílt és pozitív légkör megtartására is.
Támogatás a véradó kollégáinknak
Nem idegen számunkra az önzetlen segítségnyújtás, hiszen már korábban bevezettük, hogy minden véradó kollégánknak a törvény által meghatározott fél nap helyett, mi egy teljes szabadnapot biztosítunk a véradás napjára. Juttatási csomagunk több egészséggel kapcsolatos juttatást is tartalmaz, annak érdekében, hogy támogassuk kollégáink fizikai és mentális egészségét.
Összegzés
Az új irányelvvel arra bátorítunk mindenkit, hogy használja ki a lehetőséget, és csatlakozzon az önkéntes programokhoz. Legyen szó állatmenhelyek segítéséről, beteg gyerekekkel való foglalkozásról, vagy más közösségi kezdeményezésekről, az önkéntes munka mindenki számára előnyös lehetőséget kínál. Tegyünk együtt a közösségért és támogassuk egymást a jótékonykodás útján!
Ha kedvet kaptál te is az önkéntes munkához, akkor bátran ajánljuk az UNICEF Magyarország honlapját, ahol számos tevékenység közül válogathatsz.