Tematikus hónap - kerülj lendületbe a TOPdeskkel!
A TOPdesknél már hagyománnyá vált, hogy évente kétszer megrendezésre kerül az Energizing Weeks eseménysorozat. Minden tavasszal, illetve ősszel egy tematikus hónap keretein belül segítünk kollegáinknak felturbózni energiaszintjüket, ilyenkor heteken keresztül változatos workshopokon vehetnek részt. A szervező csapat mindig külön ügyel arra is, hogy mind szellemi, mind fizikai felfrissülést tudjanak biztosítani a különböző programok során. Szeretnénk bemutatni, hogy a legutóbbi csapatépítő programokon melyek voltak azok a workshopok, melyek leginkább felkeltették kollegáink érdeklődését!
Matcha kóstolás
Az eredetileg egy alkalomra tervezett matcha kóstolás olyan óriási népszerűségnek örvendett, hogy végül két alkalommal is megrendezésre került a hónap folyamán. A klasszikus matcha-toniktól kezdve a krémes latte-ig mindenféle különleges variációt kóstolhattak kollegáink, közösen felfedezve a matcha világát. A program célja volt emellett pedig az is, hogy a munkavállalók kicsit kiszakadjanak a hétköznapokból, és közösen relaxáljanak egy csésze tea mellett. 🍵
“Átlagos munkanapnak indult az irodában, de óriási tea-kaland lett belőle! Ez lett a második kedvenc italom!” – Dani, szoftverfejlesztő
Kreatív problémamegoldó workshop
Nem vagyunk egyedül a problémáinkkal – éppen ezért a 2 órás program keretein belül, egy szupportív, biztonságos környezetben biztosítottunk lehetőséget az érdeklődőknek, hogy out-of-the-box módszerekkel tanulják meg megközelíteni nehézségeiket. Legyen szó akár mindennapi magánéleti, vagy munkahelyi problémákról, a workshop során közös volt a cél: egy olyan szemléletmód kialakítása, mellyel más szemszögből látjuk ugyanazt a szituációt, ezáltal közelebb kerülve a megoldáshoz. 🧩
“Nagyon jó volt megtapasztalni, hogy azok az emberek, akik nem dolgoznak együtt mindennap hogyan oldódnak fel a feladatok során és élik meg kreativitásukat. Végül pedig büszkén távoznak olyan megoldásokkal, amiket akár piacra is lehetne dobni.” – Timi, UX designer
Games with Geri
Geri szoftverfejlesztő kollégánk egészen az iskolai nyári táborok csapatépítő estéjéig repített vissza minket az időben. A résztvevők először csapatokban, később pedig egyénileg tették magukat próbára a különböző feladatok megoldása során. A játékok végén mindenki nyertesnek érezhette magát, hiszen Gerinek sikerült egy olyan estét szerveznie, ahol a jókedv teljesen felülírta a megszerzett pontok jelentőségét. 🏆
“Tetszettek a változatos, szórakoztató feladatok és hogy meglepetésként értek, nem számítottam arra, milyen érdekesek lesznek.” – Andris, holland support
Borkóstolás
Borkedvelő kollégáink részt vehettek egy különleges kóstoláson, mely során 6 különböző, magyar bort próbálhattak ki. A bor mellé természetesen társult mindenféle finomság, például különleges, borokhoz illő sajtválogatás is, illetve a szervezők személyes történetekkel, tapasztalatokkal is megfűszerezték az estét. Az esemény nem kívánt semmilyen előzetes tudást, szimplán a betöltött 18. életévet. 🍷
"Az egész profi volt, rendesen felépített, hallottunk sztorikat, bemutatták a borotokat, amiket jól párposítottak sajtokhoz és kenyerekhez. Egy teljesen korrekt programot kaptunk, amit szerintem mindenki élvezett, sőt biztos jönnének többen is, ha lesz második kör!"
- Kristóf, Developer Experience Engineer
Tánc workshop
Kezdjük az alapoknál! Ági kolleganőnk nemrégiben végzett táncoktatóként, és ezúttal hölgy kollégáinkat invitálta meg egy táncórára! A szint mindegy, akár profi akár teljesen kezdő, ez a program mindenki számára egy felejthetetlen élményt biztosított, aki szerette volna ‘letáncolni’ magáról a nap fáradalmait, vagy egy kicsit felrázni magát – ráadásul ezúttal az iroda falain kívül egy táncteremben, a belvárosban! 💃🏻
“Sosem voltam még olyan táncórán, ahol magassarkú volt a lábamon, de itt megtanultam, hogyan lehet ilyen cipőben is lazán, de mégis kecsesen mozogni. Nagyon önbizalom-növelő élmény volt!” – Odett, event specialist
King’s day Brunch
A holland király születésnapja minden évben hatalmas ünnep Hollandiában. A TOPdesknél mi is igyekszünk követni a holland hagyományokat, és szerettük volna megünnepelni Vilmos Sándor király 57. születésnapját. Mi más is lehetett volna ennek a legjobb módja, mint egy közös brunch az irodában? Ilyenkor természetesen gondolunk ételérzékeny, illetve speciális étrendet követő kollégáinkra is, hogy mindenki ugyanúgy tudjon válogatni a sokféle finomságból. 🥪
“Nagyon szeretem, amikor ilyen sokan összegyűlünk egy közös étkezésre, mint a King’s day Brunchon – ilyenkor van egy kis időnk olyan kollégákkal is beszélgetni, akikkel egyébként nem nagyon találkoznánk a mindennapi munka során. Vegánként pedig külön nagyra értékelem a színes ételválasztékot, soha nem távoztam még éhesen egy ilyen programról sem!” – Zsófi, recruiter
Kíváncsi vagy, hogy a többi kollégánk hogyan vélekedett a tematikus hónapról? Nézd meg erről készült videónkat, hogy még többet megtudj az eseményről!
Az Energizing Weeks keretein belül megrendezésre került a TOPdesk sütiverseny is, ebben a blogban meglesheted a nyertes recepteket!