Munkáltatói díjaink
2024-ben számos munkáltatói díjjal gazdagodtunk! Immár harmadik alkalommal nyertük el a Szerethető Munkahelyek díjat a dreamjobs.hu szervezésében. Ez az elismerés azoknak a cégeknek jár, ahol a szakmai zsűri és a közönség szerint a legjobb dolgozni.
Ezen kívül a beneFit Prize díjon is pályáztunk, ahol a kisvállalati kategóriában a következő díjakkal gazdagodtunk:
Legjobb szakmai pályázat – 2. helyezett
Közönségdíj – 1. helyezett
Családbarát vállalat különdíj
Béren kívüli juttatások különdíj

BeneFit Prize munkáltatói díjaink
A beneFit Prize díjátadón a leggondoskodóbb vállalatokat díjazták. A pályázaton 104 cég vett részt, akik összesen több mint 427.000 munkavállalót képviselnek. A pályázatok elbírálása egy átfogó szempontrendszer szerint zajlott, amely főként azt értékelte, hogy a vállalatok milyen erőfeszítéseket tesznek az alkalmazottak testi, lelki és szellemi egészségéért. A nevezési díjak teljes összegét jótékony célra, a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának ajánlották fel.
Vállalatunk szakmai pályázattal a 2. helyet nyerte el, ezzel az év leggondoskodóbb vállalatai közé kerültünk. Az átfogó pályázat értékelésekor olyan szempontok játszottak szerepet, mint a mentális egészség támogatása, az egészségmegőrzés, a munka-magánélet egyensúlya, a jogbiztonság, a béren kívüli juttatások, a sportolás lehetősége, az egészséges étkezés, a családok támogatása és a Z generáció munkavállalóinak segítése.
Külön öröm számunkra, hogy a közönség szavazatai alapján a kategóriánk legjobb munkáltatójaként az 1. helyezést értük el.
Családbarát Munkahely
A Családbarát Munkahely különdíjat a dm Magyarország Kft. jóvoltából kaptuk meg. A pályázatunkban kiemeltük azokat az intézkedéseinket, amelyek a családos munkavállalóinkat segítik:
- Minden újszülöttet egy babacsomaggal ajándékozunk meg,
- Kollégáink gyermekeinek külön programokat szervezünk (pl. Mikulás-délután),
- A szülési szabadságon lévő munkatársainkkal folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, és a távollét első időszakában cafeteria teljes összegét (részmunkaidő esetén időarányosan) is biztosítjuk, valamint továbbra is egészségbiztosítottak maradnak.
- Rugalmasan kezeljük gyermek születése után munkába való visszatérést is, különös tekintettel a részmunkaidőre és otthoni munkavégzésre. Ezen kívül az újdonsült apukák számára 10 nap fizetett szabadságot is biztosítunk.
- Szívesen látjuk a munkatársaink gyermekeit online meetingeken, sőt, volt már arra is példa, hogy az egyik kolléganőnk gyermekével az ölében vezetett le egy állásinterjút.
Béren kívüli juttatások
A Rewin Magyarország Kft. elismerésben részesítette juttatási csomagunkat. A díjátadón kiemelték többek között:
- az évi plusz 5 nap szabadságot,
- a decemberi holiday bónuszt, amely a havi fizetés 96%-a,
- a profitmegosztás lehetőségét,
- a szombati munkanapok elengedését,
- és azt, hogy a munkaidő 1%-át önkénteskedésre fordíthatják munkatársaink.
Ezek az intézkedések nemcsak a munkatársaink jóllétét támogatják, de hozzájárulnak ahhoz, hogy hosszú távon is elkötelezettek és elégedettek legyenek.
Szakmai díj 2. helyezett
Büszkék vagyunk arra, hogy több díjjal is elismertek bennünket, hiszen ezek a sikerek megerősítenek abban, hogy jó úton járunk. Külön köszönettel tartozunk kollégáinknak, hiszen az ő munkájuk, kitartásuk és elkötelezettségük tesz minket szerethető és gondoskodó munkahellyé.
Az elnyert dm és Rewin utalványokat jótékony célra fordítottuk.Az Erzsébet Családok Átmeneti Otthonának ajándékoztuk őket, amely 10 családnak nyújt ideiglenes menedéket, megkönnyítve a mindennapi boldogulást és segítve a végleges otthon megteremtését.
Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult ehhez az eredményhez!