STAR: módszer a tökéletes alkalmazottak megtalálásához
A TOPdesknél rendkívül fontos, hogy átlátható folyamatok alapján működjünk, hiszen az őszinteség a kultúránk alapja. Természetesen ugyanez igaz a felvételi folyamatunkra is. Miért tartanánk titokban, hogy mire vagyunk kíváncsiak egy állásinterjún? Nem lenne sok értelme, igaz? Egy interjú általában másfél-két óra hosszú, ezért jobb, ha hamar nyílt lapokkal játszunk és ezt az időt kölcsönös kollaborációval tudjuk eltölteni.
Egymás megismerése kulcsfontosságú
A TOPdesknél történő állásinterjú fókuszában egy őszinte, kölcsönös megismerkedés áll. Fontos, hogy a jelentkező önmagát adhassa, ahogyan ezt részünkről is megvalósul. Közösen törekszünk egy nyugodt, befogadó légkör megteremtésére, és a kétoldalú egyenlőségre.
A megismerkedés alatt pedig azt értjük, hogy a számunkra feltett kérdések ugyanúgy kiemelt jelentőséggel bírnak, mint azok, melyeket mi teszünk fel a jelöltnek, így szívesen szánunk időt ezek megválaszolására.
Mit szeretnénk megtudni a potenciális új kollégánkról? Azt, hogy mit szeret, mit nem szeret, milyen döntéseket hozott és miért, a fontosabb tanulmányait, hogy miben jó az illető, vagy miben akar még jobb lenni, és hogy mik a hobbijai. Ezeken kívül teszünk még fel olyan kérdéseket is például, hogy miért érdekes a jelentkező számára a TOPdesk és mik az elvárásai a munkakörülményekkel kapcsolatban. Általában szeretünk konkrét példákon és szituációkon keresztül pontosabb képet kapni a helyzetről és a megszerzett tapasztalatokról. A kérdések feltevésének ezen módja a STAR-módszer.
Mi az a STAR-módszer?
A STAR-módszer egy állásinterjúk során használt technika, melynek célja, hogy viselkedés alapján ismerjük meg az interjúalanyt: azok alapján, hogy miket és hogyan csinál. Ez nem valami kínzási módszer és nem is olyan bonyolult, ellenben segítségével nagyon hatékonyan tudunk a legfontosabb dolgokra fókuszálni.
Hogyan csináljuk ezt pontosan? Megkérdezhetnénk például, hogy ügyfélorientált-e a jelentkező. Ezután csak a jelölt őszinteségében hihetünk, amikor rávágja, hogy hát persze. Azonban ez nem mindig elég. Éppen ezért szívesebben beszélgetünk erről konkrét, leginkább a közelmúlt példáin keresztül, amelyekbe közösen ássuk bele magunkat. Így inkább azt kérdezzük az interjúalanytól, hogy milyen valós példával tudja alátámasztani, hogy valóban ügyfélorientált. Vagy, hogy hogy nézett ki pontosan a helyzet? Mi volt a szerepe vagy feladata ebben a történetben? Melyik volt az a mérvadó pont, amikor szerinte bizonyítania kellett? Mit csinált, és mit mondott pontosan? Milyen tett volt az, amely előre vitte ebben a helyzetben? És végül, hogyan végződött az eset? Elégedett-e a jelölt a végeredménnyel?
A TOPdesknél nem követjük gépiesen ezt a módszert, ezért lehetne a betűk sorrendje más. Megismerkedésünk alapja egy kellemes beszélgetés marad, nem pedig egy lista, amin mindenáron végig kell menni.
A TOPdesknél történő állásinterjú fókuszában egy őszinte, kölcsönös megismerkedés áll. Fontos, hogy a jelentkező önmagát adhassa, ahogyan ezt részünkről is megvalósul.
Miért előnyös a STAR az interjúalanynak?
A STAR-módszer lehetőséget ad arra, hogy a jelölt célirányosan készüljön fel, ezáltal az állás megpályázása is könnyebb és sikeresebb lehet. Először is érdemes végig vennie, miket csinált az elmúlt másfél évben: projektek, feladatok, kihívások, megoldások… stb. Valószínűleg azok a dolgok, amik stresszt, frusztrációt, eufóriát, elégedettséget vagy büszkeséget váltottak ki, könnyen beugranak majd. Azt kell felidéznie a jelöltnek, mi játszódott le benne akkor pontosan, és mit gondolt ezekről. Mi a jelentőségük a szituációknak? Miket mondanak el ezek a helyzetek a személyiségéről, a tehetségéről, arról, hogy miket részesít előnyben?
Hiányzik egy fontos kompetencia a jelölt önéletrajzából? Ez nem biztos, hogy azt jelenti, hogy nem tudna megbirkózni a munkával! Fontos, hogy jól átgondoljuk a helyzetet, és ne dugjuk homokba a fejünket. Ilyenkor segíthet, ha a jelölt a motivációs levelében megnevezi a hiányzó részleteket. Ezzel megmutathatja, hogy jól ismeri önmagát, nyitott és tudatában van a képességeinek.
Persze a jelöltnek olyan kérdéseket is végig kell gondolnia, hogy valóban szeretné-e megszerezni az állást, mennyire őszintén érdekli az. Hogy ezeket őszintén meg tudja válaszolni, azt is tisztáznia érdemes magában, hogy milyen kérdéseket szeretne feltennie felénk, az interjúztatók felé.
A mi HR-tanácsadóink azt hangoztatják, hogy ha egy bizonyos tudás vagy kompetencia hiányzik, akkor az érdeklődés, a fejlődésre való igény és törekvés, a motiváció segítségével lehet ezeket pótolni. Azonban előfordulhat az is, hogy a kiszemelt pozíció olyan változásokat igényelne a jelöltünktől, mely szorosan a személyiségéhez kapcsolódik. Ebben az esetben a közös munka valószínűleg nem ideális választás sem neki, sem pedig nekünk, hiszen a TOPdesknél nagyon fontos számunkra, hogy a mindennapok során teljes egészében önmagunkat adhassuk.
Kérdéseknek mindkét oldalról érkezniük kell
Végezetül, arra is nagyon figyelünk, hogy a jelöltben felmerülő kérdések megválaszolására megfelelő időt és energiát fordítsunk, hiszen az interjú során nem csak nekünk kell döntést hozni arról, hogy szeretnénk-e együtt dolgozni, de a jelentkezőnek is. Ha valaki aktívan kérdez, az azt is jelenti, hogy érdeklődik a cégünk iránt, és alapos, megfontolt döntést szeretne hozni. Mindegyik fontos kritérium.
Érdekel, hogy hogyan néz ki a STAR élesben? Blogcikkünkben bemutatjuk neked egy interjúszituáción keresztül!